Még nem is meséltem a cicánkról. Babónak hívtuk a cicát, aki egyszer csak nálunk lakott. Hogy miért pont Babónak? Igazán már nem is emlékszem, hogy miért lett ez a neve. Talán Apa nevezte el. Ő volt az, aki nagyon nem akarta a cicát, mindenfélét kitalált, hogy ne maradjon nálunk, aztán meg ő babusgatta a legtöbbet. Talán azért lett Babó, mert babusgatni kellett.
Tovább olvasom »– Na, ezt még gyakorolni kell! – Nem is lányoknak való ez, még egy csajt se láttam jól bringázni! – Főleg nem egy ilyen kis pisist! Andris barátai körbeálltak, míg várták a tesómat. Focizni indultak, csak Andrisnak még cipőt kellett cserélnie. Szerencsétlenségemre, pont akkor, mikor sikerült a biciklivel ismét elesnem.
Tovább olvasom »Fura egy idő volt. Sütött a napocska, még talán meleg is volt, de nagyon nagy szél volt. A babáimmal foglalatoskodtam, nagyon sok dolgom volt. Az egyiket biliztetni kellett, a Flórát etetni, Laurát pedig már altatni kellett volna. Sorba ültettem őket, hogy nehogy valaki kimaradjon.
Tovább olvasom »Ebéd után volt. Ültünk a terasz lépcsőjén Tojcsival és bámultuk az eget. Olyan SEMMIFONTOSDOLGUNKNINCS hangulatunk volt, és jólesett a tavaszi napfényben sütkérezni egy picit. Szép idő volt, sehol egy felhő az égen, csak néha egy-egy madár szállt el a fejünk felett, meg egyszer-egyszer egy repülő, de az jó magasan.
Tovább olvasom »Igaz is, Zsófiról még nem is meséltem. Zsófival együtt járunk oviba. Persze, ő mindig később jön, mint mi, mert mi az Andrissal együtt indulunk, neki pedig korán kell beérni az iskolába. Zsófival szoktunk a legtöbbet játszani, doktornéniset, meg hercegnőset, meg labdázni is szoktunk, mert most már kimentünk az ovi kertjébe és ott szabad. Zsófi volt az én leges-, leges-, legeslegjobb barátom.
Tovább olvasom »Húúúúúúúúúú, hát meglett. A Nyuszi meghozta a biciklit. A rózsaszínt, amit úgy szerettem volna! De, hogy honnan tudta? Tojcsival ezt próbáltuk megfejteni. – Biztos van valami nagy radarja, azzal nézi meg, ki mit szeretne kapni – okoskodott. – Szerintem az nem úgy van, nem látna be a házakba, főleg nem a fejembe – mondtam. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogyan kukucskál be a Nyuszi az álmaimba.
Tovább olvasom »A két hosszú farkú pattantyú nekilódult a lejtőnek. Fürkész mester Botlikon lovagolt, azon igyekezett, hogy kikerülje az útjába kerülő kisebb sziklákat. Magasra tartott lámpásával világított, de a keskeny ösvényen az egymást előzgető két pattantyú így is egymás lábára tapodott, vagy oldalával a sziklának verődött. Csodák csodájára mégis elérték a lejtő alját.
Tovább olvasom »