Ez a valami itt, ami legalább annyira sárga, mint amennyire egy plüss krumplira vagy tojásra hasonlít, egy doboznyi játék közül került hozzánk a piacon, ahová Anyával szoktunk járni, vásárolni. Azóta mindig velem van. Apa elnevezte Tojcsinak, merthogy olyan tojcsisan néz ki. De azt se Anya, se Apa nem tudja, hogy Tojcsi több egy egyszerű plüssnél. Tojcsi mozog és… beszél! Néha sokat is!
Tovább olvasom »Kiültem a terasz lépcsőjére Tojcsival. Mióta jó idő van az olyan állandó helyünk lett. Persze, ha jött egy vihar – ami elég sűrűn előfordult –, akkor felkaptam Tojcsit és bemenekültünk a konyhába.
Tovább olvasom »Reggel óta esett. Néha ugyan elállt egy kis időre, akkor azt hittük végre kisüt a nap, de nem. Mindjárt jött egy újabb fekete felhő, villámlással, égdörgéssel és egyszer még apró jégdarabokkal is. Úgy kopogott az ablakon, mint ha kaviccsal szórta volna valaki.
Tovább olvasom »Andris teljesen be volt zsongva. A Nagyi szerint legalább is. Azt, hogy ez igazából mit jelent, nem tudom, de az biztos, hogy mióta kiderült, hogy focibajnokság lesz az iskolában, másról se hallottunk, csak a fociról. Az egyik nap reggelinél érkezett a hír Andris telefonjára, ami aztán felbolydította a család életét. – Ezt meg kell nyernünk – mondta, és újabb adag csokis müzlit öntött a tálkájába. Persze közben a telefont olvasta, így aztán a fele melléömlött.
Tovább olvasom »Ültünk Anya számítógépe előtt. De jó sokan ám! Ott ült Zsófi mamája, aki Anya haját szokta fodrászolni, ott ült Zsófi, aki az én legbarátnőm, ott ült a Nagyi, meg Anya közvetlenül a gép előtt a nagy pocakjával, amiben az kistesónk volt még, meg én is Tojcsival egy felfordított vödrön, mert már máshol nem maradt hely.
Tovább olvasom »Szegény Nagyi! Teljesen meg volt rémülve, mikor meglátta az ovi előtt a mentőautót, mikor értem jött délután. – Jaj, mi történt? Jól vagy, kicsim? – így rohant be az ajtón, és alig tudtam elmagyarázni neki, hogy nincs semmi baj, senkivel nem történt semmi. – Csak bemutatót csináltak a mentős bácsik! – Bemutatót? Hah – sóhajtott és leroskadt mellém a padra –, már azt hittem valami bajotok esett. – De miért lenne bajunk? – kérdeztem a cipőmet húzva.
Tovább olvasom »Még nem is meséltem a cicánkról. Babónak hívtuk a cicát, aki egyszer csak nálunk lakott. Hogy miért pont Babónak? Igazán már nem is emlékszem, hogy miért lett ez a neve. Talán Apa nevezte el. Ő volt az, aki nagyon nem akarta a cicát, mindenfélét kitalált, hogy ne maradjon nálunk, aztán meg ő babusgatta a legtöbbet. Talán azért lett Babó, mert babusgatni kellett.
Tovább olvasom »