Tojcsi mese 5

Az ötödik – amiben majd egyszer jön a Nyúl, de most még azért nem, csak már várjuk

– Engem aztán nem érdekel a húsvét! – hisztizett Tojcsi. – Engem nem fog mindenki össze-vissza locsolni, meg vizezni, meg ilyesmi... Még csak az kéne... Úúúúúúúúúútálom a vizet!!!
Ezzel tulajdonképpen én is egyetértettem. Micsoda dolog az ilyen, hogy majd jönnek mindenféle fiúk és jól nyakon öntenek minket. Mi ebben az olyan jó dolog, hogy mindenki úgy várja? Tojcsinak igaza van.
A Nagyi jött haza éppen, kezében egy nagy csokor barkával, amit a piacon vásárolt egy nénitől, mondván: „Hipp-hopp, itt a húsvét, feldíszítjük egy kicsit a lakást, had legyen igazi Nyúlváró hangulat!” Na, tőlem aztán lehet – gondoltam, és ezt azonnal el is mondtam neki:
– Engem nem érdekel az egész, jöhet az az AkármilyenNyúl és hozhat olyan ajándékot, hogy csak na, akkor se fog engem senki se lelocsolni. Inkább vigye vissza, amit hozott….. Bármit is hozott… Persze – gondolkoztam el –, ha azt a rózsaszín biciklit hozná, amit a múltkor Anyával néztünk a számítógépén…. Akkor egy picit, de csak egy egész picit talán lehet locsolkodni… De, nem! Még akkor sem!
A Nagyi kőszoborként megmerevedve hallgatta végig kitörésemet. A barkacsokor, amit be akart rakni egy üres vázába, megállt a kezében, a levegőben, valahol félúton a nagy barna feneketlen varázstáska és az asztal között.
– Csak akkor? – mosolyodott el végül –, na, jól van, kisasszony, majd jól megmondom annak a Nyúl uraságnak, hogy messze kerülje el a házat, mert itt nem fogadják szívesen, pedig ő aztán nem is akart locsolkodni.
– Nem? – kérdeztem, erősen elgondolkodva a bicikli sorsán. – Akkor akár jöhet is! – változtattam meg gyorsan a döntésemet, mert nekem a Nyúllal nem volt bajom, csak a locsolóktól tartottam.
– Jó, rendben – mondta a Nagyi, újra a nagy barna feneketlen táskában keresgélve. – A nyúl jöhet – foglalta össze. – És mi legyen a locsolókkal? Azok a Nyúl nyomában járnak, nincs is húsvét nélkülük.
– De nem akarom, hogy lelocsoljanak!
– Nem lelocsolnak – nevette el magát a Nagyi –, Csak MEG locsolnak!
– Az ugyan az – mondtam és előttem volt a kép, mikor Anya megkérte Apát, hogy locsolja meg helyette a virágokat. Apa nem sajnálta a vizet a növényektől, jó sokat öntött rájuk a kiskannával, úgyhogy minden cserép kiöntött. Fojt a víz az egész lakásban a polcokról, ahol virág volt. Anya azóta nem kérte locsolásra Apát.
– Dehogy is! – mondta a Nagyi. – A mai srácok kölnivel locsolnak, egy picit cseppentenek csak a lányok hajára! Nem úgy van már, mint régen!
– Régen hogy volt? – enyhültem meg valamennyire, de azért még bizalmatlanul.
– Ha segítesz nekem feldíszíteni ezt a sok barkát, húsvéti díszekkel, közben elmesélem, hogy volt ez az én nagymamám idején.
Így aztán beültünk a konyhaasztalhoz. Tojcsit persze hoztam magammal, nehogy kimaradjon valami művészkedésből. Rögtön hozzá is kezdett. Ahogy a Nagyi kiment egy pillanatra, egy zsírkrétával úgy összefirkálta az asztalt, fel-le nyargalászva rajta, hogy alig maradt tiszta felület. Még jó, hogy a Nagyi azzal kezdte, hozott egy nagy újságpapírt és letakarta, mert egyébként az egész délután asztalmosással ment volna el. Csodálkoztam, mikor a Nagyi visszajött, mert nem tette szóvá a firkálást, csak valami kis mosolyt láttam bujkálni a szeme sarkában, ahogy Tojcsira nézett.
– Szóval – kezdett hozzá –, mikor az én nagymamám kislány volt, az olyan régen volt, hogy még az öreg tölgyfa az udvaron se emlékszik rá. Akkor még nem városban laktak a nagymamámék, hanem egy kis faluban, ahol még a szokások szerint ünnepelték a húsvétot, és mivel az emberek nagyon örültek, hogy végre vége a hosszú télnek, mindenfélét bolondoztak ilyenkor.
Közben készültek a díszek a barkára. A barna táska mélyéről csodák kerültek elő.
Volt ott egy csomag finom papírból készült hajtogatott színes tojás, aztán egy fél tucat sárga meg fehér virágmintás, meg egy csapat tojás alakú műanyag nyuszi, akik nagyon aranyosak voltak.
Több kisebb csokrot csináltunk a barkákból, aztán ezekre lógattuk fel ezeket a díszeket.
Nyomdáztunk is egy kicsit, Tojcsi nagy örömére, így aztán nem csak a színes szalvétákra kerültek nyuszik, meg bárányok, virágok, ahogy a Nagyi szerette volna, hanem mindenhová az asztalon.
– És mi volt a locsolkodással? – kérdeztem a Nagyit, mert majdnem megfeledkezett a történetről.
– Hát, akkor a locsolkodás igazán nagy locsolkodás volt. A legények vödörrel öntözték a lányokat, mint, ha virágok lennének, nehogy elszáradjanak. A lányok a legszebb ruhájukat vették fel ilyenkor, és főleg, ha a olyan fiú jött locsolni, aki tetszett is nekik, nevetve futottak el előlük, így nem volt könnyű a srácok dolga sem. Persze a hideg víz azért néha kellemetlen volt. Egyszer egy fiú úgy meglocsolta a nagymamámat, hogy csuromvizes lett, és a dühében a piros tojásokat nem odaadta neki, hanem jól hozzácsapkodta, alaposan megdobálta velük.
– És mit szólt ehhez az a kisfiú? Nem bántódott meg?
– Nem. Nagyon megtetszett neki, hogy milyen kardos menyecskével akadt össze, beleszerelmesedett és az egész életüket együtt élték le.
– Ő volt a nagypapád?
– Ő bizony! No, de ma már nincs ilyen locsolkodás, nincs mitől félned! Lesz viszont sok-sok csokitojás, amit a Nyúl tojik, meg talán valami ajándékot is hoz...
– Meghozza a rózsaszín biciklit? – kérdeztem, remélve, hogy valami biztos választ kapok.
– Hát, azt én nem tudom – mondta a Nagyi –, az mindig meglepetés.
Közben aztán elkészültek a barkadíszek és szétraktuk őket a lakás különböző pontjaira.
– Nem kell meglocsolni? – kérdeztem a Nagyit –, ha mindenféle locsolkodás van húsvétkor, akkor a barkának is jár, nem? – Nem, nem. Akkor marad ilyen szép, ha nem kap vizet – jött a válasz. – Ha öntözik, akkor gyorsan elvirágzik, ha nem, akkor sokáig tart.
Mire végeztünk, az egész házban tavaszi hangulat lett. A sok ezüstös barka, a sárga, fehér tojások, a kiszínezett virágok a szalvétákon, amibe a barka szárát tekertük, sok-sok vidám dolog vett körbe minket. Na, meg Tojcsi, akin azért látszott a művészkedés nyoma, csak úgy, mint az én kezeimen, itt-ott kis színes foltok virítottak sárga plüss pocakján.
– Na, most viszont tetszik, nem tetszik, lesz locsolkodás, mert valahogy el kell ezeket tűntetni. – fenyegettem meg mosolyogva.
– Á, engem nem zavar, ez a művészetem része – válaszolta, de igazán az volt a helyzet, hogy nagyon nem szerette a vizet.
– Látom, akad még egy kis feladatom – sóhajtott a Nagyi, mikor észrevette Tojcsi foltjait. – No, művészek, irány a fürdőszoba – mutatta az utat –, mi lesz még itt a tojásfestés után, ha már most csupa foltosak vagytok?
– Tojást is fogunk festeni? – kérdeztem.
– Naná! Nincs az a Húsvéti Nyúl, aki ajándékot hozna egy hímes tojás nélküli házba! – nevetett, míg egyik kezében Tojcsit tartotta, a másikkal engem terelgetett be a fürdőszobába.


Olvasd el a többi mesét is!

Olvasd el többi cikkünket is:

Játék kint vagy bent? »

A szerepjátékok fontossága »

Pszichológus válaszol: kilövésre felkészülni, irány az első osztály! »

Összes cikkünkért kattints ide »

Mi is sütiket (cookie) használunk az oldalainkon. Segítségükkel továbbra is szeretnél okos és hasznos termékajánlókat látni? Elolvasom bővebben    Rendben Nem szeretném